Nincs még hozzászólás

Nyáresti Orgonahangverseny a Kis Szent Teréz Bazilikában – Orgonál: Oláh Imre orgonaművész

Nyáresti Orgonahangverseny a Kis Szent Teréz Bazilikában
2025. július 12-én, 19.00 óra
Orgonál: Oláh Imre orgonaművész (Kanada)
Műsoron többek között Bach, Hollins, Mendelssohn, Lemment, Rheinberger, Dubois és Karg-Elert művei.
A belépés ingyenes! Mindenkit szeretettel várunk!
__________________________________________________
Oláh Imre Székesfehérváron született. Egy éves korában szüleivel Budapestre költözött és itt kezdte meg zenei tanulmányait a Magyar Rádió ének-zene tagozatos általanos iskolájában. 8 éves korában került Debrecenbe ahol folytatta zenei általanos iskolai tanulmányait. 7 évesen zongorát kezdett tanulni az állami zeneiskolában amit 7 évig folytatott. 14 évesen hallotta meg előszőr az orgona hangját es azonnal választott hangszere lett. Sepsy Károly lelkész-orgonista volt első orgona tanára. Elvégezte az Egyházzenei tanfolyamot nyári tagozaton és mint karvezető is szolgált azután. Később visszakerült Budapestre ahol a József utcai baptista gyülekezet zenei életében vett részt aktivan. Három évig a Magyar Baptista Egyház Központi Énekkarának korrepetitora volt.1989-ben Kanadába, Torontóba költözött ahol azonnal bekapcsolódott a Magyar Baptista Gyülekezet munkájába mint orgonista és karvezető. Ezzel egyidőben a város zenei életébe is bekapcsolódot. Szólisták, kórusok kisérője lett valamint szóló fellépéseket is vállalt.Kitüntetéssel szerzett diplomát mint orgonista előadó és rendszeres szereplője lett a különböző helyszineken zajló orgonahangverseny sorozatoknak. Imre a Szent Erzsébet Scola Cantorum kamarakórus zenei vezetője is Torontóban. A magyar zenei kultúra bemutatása a multikultúrális kanadai közönségnek valamint nagyobb kórusművek előadása az ott élő magyaroknak a kórus mandátuma. 2018-ban a torontói Rákóczi alapitvány Rákóczi dijjal tüntette ki a kórust munkásságáért. Imre jelenleg egy angol nyelvü Református gyülekezet zenei vezetője.

Új hozzászólás

Skip to content