Nincs még hozzászólás

KIS SZENT TERÉZ BÚCSÚ

Kérjük a híveket, hogy felelősségteljesen, a járványügyi helyzetnek megfelelően, maszkot viselve vegyenek részt az ünnepi szentmisén. Távolabb élő testvéreinket buzdítjuk, hogy csak lélekben legyenek velünk az idei búcsún!

A jelenlegi járványhelyzetet figyelembe véve tartjuk meg az idei búcsút, ugyanakkor lesznek lelki programok az alábbiak szerint:

SZOMBAT:
1. KESZTHELYI KARMELITA HARMADREND – Szombaton október 3-án a világban élő Karmeliták 8-16 óra között szentségimádásra hívják a kedves híveket a Mária kápolnába. Közös szentségimádási óra 15:00 órakor.
2. RÓZSAFÜZÉR TÁRSULAT – Első szombaton, 17:30-kor tartja a titokcserét társulat a Mária kápolnában! Örömmel vesszük, hogyha minél többen csatlakoznának a Társulathoz, hogy közösen, illetve egyénileg imádkozzuk a rózsafüzért különféle szándékokra!
3. CSALÁDI NAP – Október 3-án, szombaton 10 – 17 óra között családi napot szervez a Nagycsaládosok Egyesülete az oratóriumban! Minden érdeklődő családot szeretettel hívunk és várunk!
4. ZENÉS IMÁDÁS – Szombaton az esti szentmise után, Hocz Veronika, templomunk orgonistája orgona koncertet ad Kis Szent Teréz tiszteletére.

VASÁRNAP:
BÚCSÚI NAGYMISE – Vasárnap mindegyik szentmise Kis Szent Teréz tiszteletére lesz bemutatva! A 10:30-as nagymise főcelebránsa, Ft. Madassery Sebastian SVD lesz. A nagymisén közreműködik a bazilika kórusa.

A szentmise végén rózsaesőt tartunk Kis Szent Teréz tiszteletére.

 

Tájékoztató a kedves híveknek a Kis Szent Teréz Búcsúval kapcsolatban

KIS SZENT TERÉZ BÚCSÚ 2020. 10. 04.Kérjük a híveket, hogy felelősségteljesen, a járványügyi helyzetnek megfelelően, maszkot viselve vegyenek részt az ünnepi szentmisén. Távolabb élő testvéreinket buzdítjuk, hogy csak lélekben legyenek velünk az idei búcsún!

Közzétette: Kis Szent Teréz Karmelita Bazilika, Keszthely – 2020. szeptember 30., szerda

Skip to content