Nincs még hozzászólás

Kedves Hívek!

Dr. Udvardy György Érsek Úr Bazilikánkra vonatkozó rendelkezéseit megosztjuk Önökkel, illetve pár pontra kiemelten felhívjuk a figyelmet.

– Bazilikánk, altemplomunk a jelzett nyitvatartás szerint látogatható.
– Kérjük bazilikánkba orrot és szájat eltakaró eszközt (védőmaszk, sál, kendő) viselve lépjenek be, két méter távolságot tartsanak meg egymástól.
– A nyilvános szentmise megtartásának lehetőségeit vizsgáljuk. Dolgozunk azon, hogy maradéktalanul be legyenek tartva a járványügyi szabályok a szentmise ünneplése alatt is. Türelmüket kérjük, igyekszünk mielőbb tájékoztatni a részletekről mindenkit.
– A korábban megadott felmentés, a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól (CIC 87. k. 1. §., 1245. k.) továbbra is érvényben maradt.
– Érvényben maradt az általános feloldozás megadásának lehetősége. Lehetőség van fülgyónásra telefonon vagy emailben történt egyeztetés után, mert a 2m-es távolságot ennél a szentség kiszolgáltatásnál is tartani kell, de nem sérülhet a titoktartás sem.
– A keresztelés lehetséges az előírásokat betartva, amennyiben a kiszolgáltatása szükséges, szűk körben (szülők és keresztszülők jelenlétében).
– Az ünnepélyes esküvőket lehetőség szerint tegyék át későbbi időpontra. Egyébiránt a házasságkötés rendkívüli óvatossággal, a fenti szabályok maradéktalan betartásával, szűk körben (tanúk és szülők jelenlétében) megtarthatóak.
– A temetést továbbra is egyszerű formában és röviden végezzük a sírnál, a ravatalozó mellőzésével. A résztvevőket kérjük tartsák meg a megfelelő távolság és a szükséges óvintézkedéseket. Szentmisét egy későbbi időpontban lehetséges megtartani.

Kérünk mindenkit, vigyázzanak magukra és vigyázzunk egymásra. Maradjunk imaközösségben ebben a nehéz időszakban!

https://veszpremiersekseg.hu/fopasztori-rendelkezes/?fbclid=IwAR0uJVQJNSYu3ysHV1cvabqKZoNsvdnaE7SLYRG8f_rkkfUjtY2KqTX7BWE

Skip to content